Mi kerül a magyarok karácsonyi asztalára? – Hagyományos magyar karácsonyi ételek

Hirdetés

A karácsonyhoz még ma is szorosan kapcsolódik a karácsonyi vacsora, régebben viszont más értelmet nyertek az ételek. Mostani cikkemben visszamegyek kicsit a múltba, de elmondom azt is, milyen az igazi, hagyományos magyar karácsonyi asztal most!

 

A karácsonyi asztal fontossága

A karácsonyi asztal a néphagyományok szerint nagyon fontos szerepet játszott, így a díszítésnek és az étkezésnek is szigorú rendje volt, mivel mágikus erőt tulajdonítottak a feltálalt fogásoknak. A karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették az első gabonamagokat, annak érdekében, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagokat helyeztek és abból adtak a baromfiknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született.

 

Később ezt a szalmát a jószágok alá tették, hogy egészségesek legyenek, de volt, ahol gyümölcsfákra kötözték, jó termésben bízva. A rituáléhoz hozzátartozott az is, hogy a gazdasszony nem állhatott fel vacsora közben, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. A karácsonyi ebéd vagy vacsora december 25-én következett, ilyenkor gyűlt össze a család, esetlen a nagyobb rokonság, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bensőséges családi együttlétre általában 24-én este (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-én kerül sor. 

Hirdetés

 

A karácsonyi asztal – Mi került régen a karácsonyi asztalra?

A hagyományos paraszti ételek többsége babonákhoz kötődtek, például a mák, a bab, valamint a borsó a bőséget jelképezték, az alma pedig a termékenységet. December 24-én általában délután 4 és 7 óra között kezdődött a vacsora, többféle húsétellel, hallal, bejglivel, zserbóval és almás süteménnyel. Más ételek kerültek viszont a polgári és arisztokrata asztalokra, télen bőségesen válogattak vadhúsokból (fácán, szarvas, fogoly), tengeri és édesvízi halakból, baromfikból, a pulyka például közkedvelt alapanyag volt. 

 

A karácsonyi asztal – Mai szokások

Manapság a következő ételek többsége nem hiányozhat a magyarok karácsonyi asztaláról: halászlé, rántott hal, töltött káposzta, húsleves, töltött pulyka, bejgli, és egyre inkább jellemző a kocsonya is. Elterjedtek lettek a majonézes saláták, ezek közül is leginkább a majonézes krumpli saláta és a franciasaláta. Sütemények közül a diós, mákos, gesztenyés finomságok jellemzőek, ezek közül is a bejgli, vagy a töltött kalács. Ugyanakkor megtalálható még a karácsonyi asztalon a pogácsa, a linzer, a zserbó, valamint a hókifli is. Korábbi cikkemben megmutattam nektek receptekkel együtt a legfinomabb karácsonyi süteményeket, ide kattintva megismerhetitek mindet!

Fotó: Wikimédia/Lahana_sarma

Hirdetés