Sorra pusztulnak a fenyők – Mi ennek az oka és mit tehetünk?

Hirdetés

Bármennyire is furcsa, nem idén kezdődött a fenyők és a tuják tömeges pusztulása, valamiért mégiscsak most kapta fel mindenki a fejét. Nézzük, mit kell tudni a fenyők pusztulásáról és annak megelőzéséről.

 

Pusztulnak a fenyők – A tujákkal együtt

A smaragd tuják pusztulásának okairól beszéltem már korábban, azt az írásomat ide kattintva olvashatjátok el. Most viszont sajnos említést kell tennünk a fenyők pusztulásáról is, mivel sokan jelezték felém, hogy valami nagyon nincs rendben ezekkel az örökzöld szépségekkel. Amerre járok, rengeteg fenyőt látok teljesen kiszáradva, érdekessége ezeknek a növényeknek, hogy nagyjából 2-3 hónap alatt mentek teljesen tönkre, és itt beszélhetek 2, de 10 méteres példányról is. Vajon menthetők a fenyők vagy ugyanaz a sorsuk, mint a smaragdoknak? 

 

Pusztulnak a fenyők – A probléma érinti az egész országot

Sok helyről jelezték a fenyők pusztulását tavaly és idén egyaránt. A feketefenyők elkezdtek teljesen kiszáradni Balatonfüreden és környékén, Miskolcon, Zalában, Pest megyében és még sok más helyen. Amíg 20 évvel ezelőtt 2 400 négyzetkilométert tett ki a fenyvesek területe, ez mára lecsökkent mindössze 500 négyzetkilométerre. Az Agrárminisztérium adataiból az derül ki, hogy az erdeifenyő 27 százaléka egészséges, míg a feketefenyőknek csak 3 százaléka. Nemcsak minket érint a fenyők pusztulása, Németországban például az utóbbi 5 évben 150 000 hektárnyi erdő pusztult ki. Hőség idején erdőtüzek, a hőséghullámok végén heves viharok tizedelték a német állományt. 

 

Hirdetés

Pusztulnak a fenyők – Na de mitől?

Többen felhívták már a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás okozta szárazság és aszályos idő nagyon kedvez az invazív rovarkártevőknek és a gombásodás terjedésének. A legnagyobb problémát ez a tényező jelenti. A tűlevelek barnulását gombafertőzés okozza, ugyanakkor például a lucfenyő esetében meg kell említeni a közönséges szú elterjedését, ami óriási károkat okoz Németországban, Franciaországban, Csehországban és nálunk is. A kártétel nagyságához hozzájárul, hogy a fák ellenállóképessége csökkent a bogarakkal szemben, a gyantatermelés sokkal rosszabb a klímaváltozás miatt. 

 

Pusztulnak a fenyők – Miről ismerhető fel a kártevő?

A legyengült fenyőkön megtelepedő szúbogárfajokat könnyedén észre lehet venni, mivel a fakérgen szabályos, kerek, 1-3 mm átmérőjű röpnyílások láthatók. A szúbogarak néhány mm-es élőlények, amik nagy fejjel és hengeres testtel rendelkeznek. Petéiket a kéreg alá rejtik, a lárvák ott fejlődnek, a faszövetbe süllyedő kanyargós járatokban. 

A bogarak olyan gombákat terjesztenek, amik megbetegítik a fenyőket, ezek felszaporodva az edénynyalábokban eltömítik a vízszállítást a lombozat felé, így szárad ki a fa. A szúbogarak másokkal ellentétben télen is aktívak a kéreg alatt, lárva-, és bogáralakban is áttelelnek. Láthatunk cincérféléket is, ezek röpnyílásai 3 mm-nél nagyobb átmérőjűek és kerekek. 

 

Pusztulnak a fenyők – Mit tehetünk?

A baj az, hogy a megfertőződött fákat már nem lehet megmenteni, a védekezés alapját a smaragd tujákhoz hasonlóan a betelepítésük megelőzése nyújtja. Azoknak a növényeknek, amik nem a magyarországi klímára valók, mesterségesen kell biztosítani azokat a környezeti tényezőket, melyek jellemzők az eredeti élőhelyükre. Ez pedig nagyon nehéz feladat, pláne a klímaváltozás miatt.

A legfontosabb a vízigény kielégítése lenne csapadékhiány esetén, óriási vízadaggal kellene locsolnunk, úgy, hogy a teljes gyökérmélységig feltöltsük a talajt. A gyeppel együtt végzett öntözésük nem elegendő, a fákat mindig egyedileg kellene öntözni. Ráadásul a többi növénnyel ellentétben az örökzöldek télen is nedves talajt kívánnak, ezért száraz telek után is kiszáradhatnak. Nyáron kedvelik a párásító locsolást a legmelegebb órákban.

Hans képe a Pixabay -en.

Hirdetés