63 éves a világ legrégebbi, terráriumba zárt ökoszisztémája, amit eddig csak egyszer öntöztek meg!

Hirdetés

David Latimer 1960-ban, 63 éve döntött úgy, hogy egy lezárt üvegpalackban hoz létre terráriumot – azt azonban soha nem gondolta, hogy ez az ötlet egy hihetetlen kutatási tanulmány lesz és a világ legrégebbi terráriumának titulálják!

 

A terrárium megalkotása

David úgy hozta létre a terráriumot, hogy kb. másfél deciliter vizet, némi komposztot helyezett egy 40 literes üvegpalackba, ezután egy drót segítségével pókfű magokat adott hozzá. Az üveget lezárta és egy napfénnyel ellátott sarokba tette – ezt követően hagyta, hogy a természet a fotoszintézis révén elvégezze a dolgát.

 

A fotoszintézis a növényeken keresztül oxigént és nedvességet bocsájt a levegőbe, ezután a víz felhalmozódik és a növényekre csöpög. A levelek időben lehullanak és elrothadnak, szén-dioxidot szabadítva fel, melyre a növényeknek nagy szükségük van. Ezzel tehát David létrehozott egy teljesen önfenntartó ökoszisztémát – lenyűgöző illusztrációja annak, hogy a természet miképpen tudja megőrizni magát!

 

Hirdetés

Eddig csak egyszer locsolta meg a terráriumot

David 1972-ben, 12 év után nyitotta ki először és utoljára a terráriumot, hogy elláthassa a növényeket vízzel. Azóta viszont levegő és mesterséges öntözés nélkül zárva van, ennek ellenére a benne lévő növényvilág ép és egészséges, robusztus maradt, amennyire csak lehetséges. Az ablaktól nagyjából 2 méterre van, ki van téve tehát a napsugaraknak, ennek eredményeképp kicsit jobban nap felé orientálódik, időnként körbe forgatják, hogy egyenletesen fejlődjön. A növényeket soha nem metszették meg annak érdekében, hogy egyenletesen növekedhessenek. 

 

A NASA figyelmét is felkeltette a terrárium

A nem mindennapi terráriumot először a BBC egyik rádióműsorában mutatták be a nagyvilágnak. Ezt követően a NASA is felfigyelt rá, ezzel a módszerrel szeretnének növényeket termeszteni az űrben. A növények kiváló tisztítószerként szolgálnak, eltávolítják a levegőből a szennyező anyagokat, biztosítva, hogy akár egy űrállomás is önfenntartó lehessen. Emellett a növények természetesen kiváló táplálékként is szolgálhatnak. 

 

Sokak szerint értelmetlen a szokatlan terrárium

Sokan, köztük Bob Flowerdew, biokertész is úgy vélekedik, hogy csodálatos a terrárium, de semmi értelme, mivel nem érzik a növények illatát, nem is tudják megfogni, és megenni sem. Megdöbbentő, hogy maga David is úgy érzi, hogy a palackkert elég unalmas, viszont lenyűgöző. Terve az, hogy a világ legöregebb terráriumát továbbadja gyerekeinek, ha nagyobbak lesznek.

Hirdetés