Mentsük meg és segítsük a fecskéket – Így építhetünk számukra fészket

Hirdetés

Sajnos egyre kevesebb fecskével lehet találkozni, pedig hihetetlenül hasznos élőlények. Mostani cikkemben bemutatom nektek a fecskéket és azt is elmondom, hogyan segíthettek nekik, tartsatok velem mindenképp!

 

A molnárfecske bemutatása

Európában és Ázsiában egészen India észak-keleti csücskéig előfordul nyaranta, telente pedig Afrikában és Ázsia dél-keleti területein tartózkodik. A molnárfecske 12-14 centiméter hosszúságú, 26-30 centiméteres szárnyfesztávolsággal rendelkezik, testtömege 13-23 gramm. A hím és a tojó nagyon hasonlít egymásra, mind a kettőnek kékesen fénylő fekete a háta, begyük és hasuk fehér, a fiatalok barnás-feketék.

Csapatokban vonul és költ, nagy segítséget jelent számunkra, hogy repülő rovarokkal táplálkozik. Sajnos veszélyezteti a fészkelésre való helyek fogyatkozása, a rovarok számának csökkenése, valamint a hirtelen hidegek beállta. Magyarországon jelentősebb állománya Szolnok belvárosában él, itt 1980-ban védetté nyilvánították a Molnárfecsketelepet és mind fészkelőhelyekről, mind a felhalmozódó guanóról gondoskodnak.

A füstifecske bemutatása

A füsti fecske jellegzetes külsejű énekesmadár, testének felső részén kékesfekete tollazattal, villás farktollakkal és ívelt, hegyes szárnyakkal. Megtalálható Európában, Ázsiában, Afrikában és az amerikai kontinensen. A füsti fecske a nyílt vidék madara, mely főleg ember alkotta szerkezetekre építi fészkét, és szinte mindenütt elterjedt, ahol emberek élnek. Csésze formájú fészkét sárgolyókból építi istállókban vagy azokhoz hasonló helyeken.

Repülés közben rovarokkal táplálkozik. E madárfaj jelentős mértékben kötődik az emberekhez, és rovarevő mivolta miatt az ember elviseli jelenlétét, mely kapcsolatot megerősítették az idők során e madarakkal és fészkeikkel kapcsolatban kialakult babonák is. A füsti fecske a Kárpát-medencében az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban figyelhető meg. Rendkívül gyakori fészkelő. Magyarországi becsült állománya az ezredfordulón 220-320 000 párra volt tehető, és stabilnak volt mondható (2001 és 2006 között drasztikusan csökkent az állomány), ami miatt 2010 után már csupán 89-102 000 pár fészkel hazánkban.

Hirdetés

Legnagyobb sűrűségben az Alföldön és a Kisalföldön fordul elő, de egész Magyarországon találkozhatunk a fajjal. A legritkább a városi területeken. A füsti fecske feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, mellénye és homloka élénkrozsdaszínű. A torokfoltot fekete torokszalag választja el a testaljtól. Farka villás, és ahogy idősödik a madár, úgy válik egyre hosszabbá és vékonyabbá, alsó részén pedig néhány fehér toll is megjelenik. A fiatal egyedek színei halványabbak, farkuk szélesebb. Lábuk csupasz. Fészkelőhelyeiken a nagyobb legyek teszik ki táplálékuk 70%-át, miközben a levéltetvek szintén fontos összetevőjét képviselik élelmüknek. (Wikipédia)

Hogyan segíthetünk a fecskéknek?

Sajnos egyre kevesebb fecskefészekkel lehet találkozni, de ha esetleg látunk ilyen darabokat, akkor mindenképpen óvjuk meg – nagyon sokan leverik az ürülék miatt, pedig lehet ürülékfogó tálcát helyezni a fészek alá. A magyarországi fecskefajok védettek, zavarásuk, károsításuk, kínzásuk, elpusztításuk, fészkük lerombolása törvényileg tilos. Az illetékes Kormányhivatalnál jelenthetjük be, ha ilyet látunk. A fecskefészek természetes építését is segíthetjük, mégpedig úgy, hogy sárlelőhelyeket biztosítunk a madaraknak. Ugyanakkor készíthetünk mesterséges fészkeket is, ezt a következőben mutatom meg nektek.

Fecskefészek készítése

A molnárfecskék sárból építik a fészküket, ami minden irányból teljesen zárt, csak a felső részén találhatunk egy kisebb nyílást. A füstifecske sárból és növényi szárakból építi a fészket, ami felül teljesen nyitott. Ebből adódik, hogy a két fecskefaj esetében különböző fészkeket kell készítenünk, de az anyaghasználat ugyanaz: föld vagy agyag, 1 vagy 2 darab deszka (kb. 30x20 cm), szög, csirkeháló, víz. Molnárfecskefészekhez két darab deszka fog kelleni, füstifecskefészekhez elegendő egy.

A fecskefészekhez derékszögben szögeljük össze a két deszkát, majd mindkét deszkára rajzoljunk egy-egy U-alakú vonalat, erre kis távolságra üssünk be szögeket. A csirkehálót úgy tegyük rá, hogy a szögek végeire tekerjük rá a drótot. Amikor minden drót a helyére került, kapunk egy negyed gömbformát. Ezután gondoskodjunk arról, hogy se a szögek, se a drót ne lógjon ki sehol, ezek megszúrhatják a madarat.

Agyagos föld és víz keverékéből készítsünk masszát, annyi vizet adjunk hozzá, hogy tésztaszerű anyagot kapjunk, ami olyan, mintha gyurma lenne. Helyezzük fel a drótkeretre úgy, hogy két agyaggolyót készítünk, ezeket kívülről-belülről összenyomjuk és így építjük fel a fészket. Elkészültünk, hagyjuk megszáradni és tegyük a helyére – ház oldalán, eresz alatt tökéletes lesz.

dendoktoor képe a Pixabay -en.

Hirdetés