Nagyszüleink udvaráról nem hiányozhattak – Mára eltűntek a tyúkok a kiskertből

Hirdetés

Pedig számtalan előnye van annak, ha tyúkokat tartunk a háznál, mostani cikkemben arról szeretnék veletek megosztani pár gondolatot, miért nem lenne jó, ha tényleg teljesen eltűnnének a tyúkok a kertből! 

 

Egy korábbi cikkemben arról tettem említést, hogy lassacskán eltűnnek a disznóvágások, mivel szinte senki sem tart már disznót, ha érdekel titeket az írás, akkor kattintsatok ide és nézzétek meg, milyen volt egy disznóvágás régen. Most viszont egy másik témáról lesz szó, még pedig a tyúkokról. Régen ezek a szárnyasok sem hiányozhattak a kertből, manapság pedig azt látni, hogy „kiment a divatból” a tyúktartás. Emlékszem, nagyszüleink idejében még a városokban is lehetett látni, hogy néhol kiszöktek a tyúkok és az árokban kapirgáltak, manapság azonban már faluhelyen is egyre ritkább látvány a baromfi. Pedig számtalan előnye van a tyúkok tartásának, nézzük is, milyen haszonnal kecsegtet, ha tyúk van a háznál!

 

A tyúktartás előnyei – Olcsóbb és jobb!

1-es kóddal ellátott tojásokat nem is tudunk megvásárolni a boltokban, ugyanis az ilyen tojások háztáji körülmények között teremnek és ritkán van rajtuk pecsét. Pedig ezek a tojások a legjobbak, ti magatok pedig ilyenben részesültök, ha van tyúkotok! Nézzünk egy rövid számítást! Átlagosan kb. 60 forintba kerül egy 2-es kódjelzésű tojás, a biotojás 100 forintba, míg a háztáji tojás 70 forintba. Egy kiló takarmány ára 200 forint körül mozog, egy tyúk kétnaponta hoz nekünk tojást, konyhai hulladék mellett pedig 200 grammnyi takarmányt fogyaszt el (40 forint). A tápon kívül adunk még a tyúkoknak vizet és almot, de akkor is lehet látni, hogy a költségek sokkal kedvezőbbek, mintha boltban vennénk. Ráadásul a házi tojás mindig nagyobb, frissebb, ízletesebb. 

Hirdetés

 

A tyúktartás előnyei – Kevesebb a pazarlás

Az egész világon óriási mértékű a pazarlás, régen ez is másképpen volt, ugyanis az ételmaradékok nem a kukákban végezték, hanem a ház körül élő állatok laktak jól belőlük. Ma már a kutyákon, macskákon kívül szinte állat sincs, és ezek az élőlények is a méregdrága tápot fogyasztják. A tyúkok nagy előnye, hogy nagyon sok mindent megesznek, ami máskülönben a kukában végezné.

 

A tyúktartás előnyei – Kevesebb zöldhulladék

A tyúkok nemcsak a konyhai maradékot pusztítják el, hanem a zöldhulladékot is. Nyugodtan odaadhatjuk nekik a levágott füvet, a kiszedett gyomokat, csak az a fontos, hogy növényvédő-szermentes, kezeletlen legyen. 

 

A tyúktartás előnyei – Ingyen trágya

A csirketrágya az egyik legértékesebb szerves trágya, azt viszont fontos tudni, hogy nem minden növény számára hasznos (használat előtt mindenképp érdemes utánanézni). A csirketrágya nitrogéntartalma magas, de találhatunk még benne foszfort, káliumot és ként is. Ráadásul a szakemberek véleménye szerint akár tízszer nagyobb a terméshozamra gyakorolt hatása, mint a tehén-, vagy a sertéstrágyáé. Emellett nagy előnye, hogy nem bomlik le gyorsan, akár 2-3 évig is a talajban marad.  

 

A tyúktartás előnyei – Kártevők ellen is bevethetők

Növényvédőszerek helyett is kiválóan alkalmazhatjuk a tyúkokat. Összeszedik a káros rovarok, bogarak lárváit (pl. pajor), de végeznek a kifejlett példányokkal is. Ha ez nem lenne elég, akkor a gyomok ellen is vesd be őket. Egész nap, megállás nélkül csipegetnek, ezáltal még a gazok elszórt magjait is felszedik, így a nyomukban nem marad gyom. 

 

A tyúktartás hátrányai

Sokat kell a tyúkokkal foglalkoznunk, tyúkólat kell építenünk, takarmányoznunk kell, etetni, itatni őket, ez mind pénzbe kerül. Minden napos törődést igényelnek, nem mulaszthatunk el egy napot sem etetés-itatás nélkül. Viszont az állatok ezt meghálálják, rengeteg tojást fognak tojni nekünk és feldolgozásuk után a húsuk fontos táplálékot jelent számunkra. Összegzésképpen hozzátenném, hogy nem szabad eljutnunk oda, hogy eltűnjenek a tyúkok a kertekből, hiszen sokkal több hasznot hoznak számunkra, mint azt elsőre gondolnánk. 

9883074 képe a Pixabay -en.

Hirdetés