Készíts „húsbefőttet”! – Több évig is eláll az így eltett hús

Hirdetés

A Facebookon bukkantunk rá Farkasné Révész Mónika posztjára, ami felkeltette az érdeklődésünket. Nézzétek meg, hogyan tartósította a húst hosszú ideig hűtő nélkül, most ő mondja el nektek a trükköt, ami valóban működik! 

 

A hús hűtő nélküli tartósításával kapcsolatban láttam már korábban posztot, én most a saját első próbálkozásom tapasztalatát szeretném megosztani veletek. Ez a tartósítás a tusonka. 

 

Én 2 kg sertés lapockából készítettem el. A húst összevágtam nagyobb kockákra, 1 kg húshoz 1 csapott evőkanál sima asztali sót (nem jó a jódozott és a vaakum só sem) adtam, tehát összekevertem a 2 kg húst 2 csapott evőkanál sóval. A sterilizált üvegekbe üvegenként 2 babérlevél és 3 szem szemes borsot tettem. Beleraktam a besózott húst és lezártam az üvegeket jó szorosan. 

Hirdetés

 

A fazék aljára egy összehajtott konyharuhát teszünk, hogy az üvegek ne csattanjanak szét fővés közben. A fazekat hideg vízzel töltöttem fel az üvegek nyakáig. Fedő alatt főztem 6 órán keresztül nagyon lassú tűzön. Közben a vizet pótolni kell forró vízzel. Kiszedés után hideg helyre kell tenni. 

 

Működik. első kép üvegbe töltve, második kép 6 óra után kiszedve, harmadik kép kihűlt, megkocsonyásodott állapotban, negyedik kép a kóstolás . Az íze, mint a főtt húsvéti sonkának. A hús porhanyós és isteni finom. Ki fogom próbálni csirkével is, de már csak jövőre. Mindenkinek bátran ajánlom. Sok orosz videót néztem, de ott teljesen más üvegtetőt használnak, és nem tekerik rá főzés közben, hanem csak lesúlyozzák, és a végén zárják le. Nos, nálunk csavaros üvegtető van. Csavarjátok rá nyugodtan főzés előtt. Amikor fogyasztani szeretnénk és felbontunk egy üveggel, ugyanúgy pattan, mint a bolti befőtt felbontáskor, a vaakum meg van.

 

Hirdetés