Törpe gyümölcsfák – Neveljünk gyümölcsfát akár az erkélyen is!

Hirdetés

Kisméretű kertekben, erkélyen, balkonon is nevelhetünk gyümölcsfákat, mostani cikkemben olyan törpe gyümölcsfákat mutatok nektek, amik sikeresen örvendeztetnek meg mindenkit isteni gyümölcsökkel!

 

A törpe gyümölcsfák előnyei

A törpe gyümölcsfák ott is sikeresen nevelhetők, ahol a nagyobb fákkal kudarcot vallanánk. Nem baj, ha kicsi az udvar, sőt, az sem, ha nincs kertünk, csak erkélyünk, mivel itt is termeszthetünk saját gyümölcsöket. Kis területen vonzó környezetet teremthetünk a törpe gyümölcsfák segítségével, még akkor is, ha a teraszra szorítkozik a kertészkedés. A törpe gyümölcsfák nagy előnye, hogy a fák metszéséhez, ápolásához, sőt, még a szüreteléshez sem szükséges létrára másznunk. Így lehetővé tehetjük, hogy a gyerekek is kivegyék a részüket a fák gondozásából, ez pedig nagyon sokat segíthet nekik a természet megértéséhez, ráadásul felelősségre is tanít. A törpe gyümölcsfák esetében fontos megjegyezni, hogy egyes gyümölcsfák öntermékenyek, viszont mások nem. Az utóbbiak esetében több fát is kell termesztenünk ahhoz, hogy a beporzást elérjük.

 

Törpe gyümölcsfák – A törpe gyümölcsfák hátrányai

Van egy pár hátrány is, amiről szintén beszélnünk kell. Egyik nagy hátrány az életkor, egy közönséges almafa elél akár 60-70 évig is, viszont az alacsony fajták maximális termési időtartama 20 év, legtöbbjük esetében 14-15 év. A törpe gyümölcsfák gyökerei súlyosabb fagyok esetén károsodhatnak, gyakran pedig olyan sok gyümölcsöt hoznak, hogy az ágak támaszték nélkül eltörnek.

 

Hirdetés

Törpe gyümölcsfák - Almafajták

Magyarországon a ’Red River’ almafaja kezdte meg terjedését, aminek kifejlett magassága 2-3 méter. Gyenge növekedési eréllyel rendelkezik, metszése és nevelése egyaránt gyerekjáték. Szeptember végén, októberben érik, rendszeresen termő fajta. Közepes méretű, gömbölyded, piros termése lédús, aromás, roppanó, hátránya, hogy a tárolást nem bírja.

 

Törpe gyümölcsfák – Körtefajták

Magyarországon a Pyrus communis ’Baby dragon’ névre hallgató törpe körtefa vált ki osztatlan sikert. Ez a körtefa balkon változat, gyümölcseit balkonon, erkélyen is szüretelhetjük, mivel mindössze maximum a másfél méteres magasságot éri el. Mélyrétegű, tápanyagban gazdag, agyagos vályogtalajt kedvel, gyenge, földben a termése apró marad. Gyümölcsei szeptemberben szüretelhetők, közepes méretűek, hosszúkás körtealakúak, sárgák, részben vörösek. Jól tűri a hideget, elviseli a városi környezetet és az aszályt is. Másik kedvelt törpe körtefajta a ’Sunrise’, aminek a gyümölcsei közepes méretűek, aromásak, lédúsak, sárga színűek. Cserépbe ültetve is jól érzi magát, 1-2 év alatt már termőre is fordul.

 

Törpe gyümölcsfák – Cseresznyefajták

A ’Baby cherry’ fajta balkonon is nevelhető, kifejlett magassága nagyjából 2 méter. Oldalhajtásai gyengék, a növekedési erélye szintén, ezért metszeni sem szükséges, a végleges átmérője alig éri el az 1 métert. Öntermékeny fajta, rendszeresen terem, általában június végén már szüretelhető. Termése nagyméretű, lédús, roppanó, kimondottan ízletes.

Másik kedvelt fajta a ’Lapins’, ami kissé fagyérzékeny, ezért védettebb helyet kell választani számára. Június közepén érik nagyméretű, gömbölyű és mutatós gyümölcse.

 

Törpe gyümölcsfák – Szilvafajták

A ’Goldust’ szilvafajta nagy előnye, hogy öntermékeny és mindössze 1,5-2 méter magasra nő meg. Gyümölcse sárgahúsú, sárgászöld héjú, kimondottan aromás. Korán termőre fordul, augusztusban szüretelhető, termése fogyasztható frissen, de kitűnő gyümölcssalátába és süteményekbe is.

Fotó: Wikimédia

Hirdetés