Sárgabaracklekvár egyszerűen, tartósítószer nélkül!

Hirdetés

Itt a sárgabarack szezon, és ki nem lehet hagyni, hogy egy isteni finom lekvárt készítsen belőle az ember, amit télen is bármikor elővehetünk. Nálunk a legapróbbaktól a legidősebbekig mindenki imádja, úgyhogy ez egy igazán bevált recept, évek óta így készítem.

 

Sárgabaracklekvár hozzávalók:

 

- 4 kg sárgabarack

- 1 - 1,5 kg cukor (ízlés szerint)

Hirdetés

 

A sárgabarack héjának eltávolítása:

 

Forraljunk egy közepes lábasban vizet, ebbe fogjuk megáztatni a barackokat, hogy könnyen le tudjuk húzni a héját. Amikor felforrt, vedd le kis lángra és így melegítsd. A megmosott, leszárazott barackokat áztasd ebbe kb 1-2 percig, majd ahogy kiszeded, tedd bele hideg vízbe, ezután már tudod is lehéjazni. Én azért szoktam kis lángon melegíteni a vizet folyamatosan, mert amíg héjazom le a kihűlt barackokat, addig már melegedhet a következő adag. Közben a befőttesüvegeket jól mossuk el, és a tetejükkel együtt forró vízben forraljuk jól ki őket.

 

 

Sárgabaracklekvár elkészítése:

 

Az így meghámozott barackokat rögtön tehetjük a fazékba, és kis lángon kezdjük melegíteni. A cukrot tegyük hozzá, keverjük többször, hogy le ne égjen az alja. Először tegyünk kevesebb cukrot, és inkább többszöri hozzáadással érjük el a kívánt ízt. Én például csak a szükséges mennyiséget szeretem hozzátenni, hogy leginkább a barack íze érződjön. Kb 30-40 perc főzés, kevergetés után, ha megpuhultak a barackok, akkor össze lehet turmixolni botmixerrel. A lekvár akkor kész, ha egy kiskanállal cseppentünk egy tányérra, és mikor kihűl, akkor nem túl folyós, szépen megszilárdul.

Szedjük őket merőkanállal a kiforralt befőttesüvegekbe (én teszek a tetejére befőző fóliát, befőttesgumival rögzítem), a tetejét jól csavarjuk rá, majd állítsuk fejre őket kb 5 percig. Ezután mehetnek a meleg dunsztba, szorosan egymás mellé állítva, bebugyolálva 1-2 nap alatt kihűlnek. Ezután teheted is a pincébe vagy a kamra polcaira. Jó étvágyat hozzá! :)

 

Hirdetés