Egyre drágább lesz – Így süssünk saját kezűleg kovászos kenyeret!

Hirdetés

Egy korábbi írásomban megosztottam veletek a kovász készítésének menetét, és már akkor ígértem, hogy folytatni fogom az írást, amit meg is tettem, jöjjön a kovászos kenyér készítésének menete, sütésre fel! 

 

Kovászos kenyér készítése – A hozzávalók 1 db 1 kg-os kenyérhez

Az egy kilogrammos kovászos kenyér elkészítéséhez szükségünk lesz 150 gramm kovászra (itt találhatjátok meg a kovász készítésének menetét), 500 gramm BL80-as kenyérlisztre, 350 gramm vízre, valamint 10 gramm sóra.

 

Kovászos kenyér készítése – A recept

75-75 gramm lisztet és vizet tegyünk egy tálba (ezek a fenti hozzávalókon kívül kellenek), adjunk hozzá egy kanálnyi kovászt és jól gyúrjuk össze (elegendő, ha csak a kezeinkkel dolgozunk). Miután összegyúrtuk, hagyjuk pihenni 12-13 órán keresztül, konyharuhával, szobahőmérsékleten. A legjobb, ha este kezdjük a kenyérkészítést, így egész este érhet, reggel pedig folytathatjuk a műveleteket. 

Hirdetés

 

Gyúrjuk össze az 500 gramm lisztet a 350 gramm vízzel és hagyjuk állni 2-3 órán keresztül. Ezután adjuk hozzá a kovászt és dagasszuk 4-5 percen keresztül, majd jöhet hozzá a só is, így együtt dagasszuk további 2-3 percig. Kenjünk ki olajjal egy tálat, ebbe helyezzük a tésztát és pihentessük 3 órán keresztül úgy, hogy fél óránként áthajtogatjuk. 

 

A 3 óra letelte után formázzuk meg a kenyerünket és kelesszük kilisztezett tálban 2-3 órán keresztül – akkor lesz jó, ha a kenyér már megkel a kétszeresére. Ekkor sütőpapírral bélelt tepsibe kell tennünk és a tetejét bevagdosnunk. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra és süssük légkeverésen 25 percig, majd 230 fokon további 20 percig. Ennyi idő elég lesz a kenyérnek, amikor elkészül, hagyjuk kihűlni és már fogyaszthatjuk is!

 

Kovászos kenyér készítése – Lehetséges hibák

Ha nem megfelelő kovászt használunk, akkor nem fog megkelni a tésztánk. Éppen ezért ajánlom figyelmetekbe a kovász készítéséről készült írásunkat, ott mindent megtalálhattok, amire szükségetek lesz! Sajnos sokszor tapasztalhatjuk azt, hogy a kovászos kenyér savanyú. Ez azért van, mert a kovászunk megsavanyodott, mivel nem etettük megfelelően. Másik oka viszont az lehet, hogy túl melegben készítjük a kenyeret, éppen ezért figyeljetek oda mindenképp a hőmérsékletre, a kovászos kenyér legjobban a 24-27 Celsius fokot kedveli. Remélem, hogy tudtam segíteni mindenkinek, süssétek meg ti magatok a legfinomabb kenyeret! 

Gürhan Öztürk képe a Pixabay -en.

Hirdetés